Zene.sk

Switch to desktop Register Login

Címlap

Metál Mikulás, Felsőszeli (2006. december 16.)

Beszámolok emlékeimről és a többiek emlékeiről
Kezdeném az egészet délután 5 órakor, amikoris elindultam a próbaterembe, pakolni a cuccokat, melyeket viszünk koncertre (MiNapunk). Útbaejtettem egy kocsmát, bevásárlási célokból. Ezzel gyorsan végeztem, és nyugodt hangulatban folytattam utamat a próbaterem felé. Becuccoltunk és elkezdtük a \"nagy utat\" a szomszéd faluba. Bemásztunk a kultúrházba, a technikusok rakodtak, mi meg feldobáltuk a cuccainkat a színpadra, utánuk másztunk, ugyanis a lépcsők nem funkcionáltak. Elég sok szerencsétlenkedés volt a dobokkal, a többi dolog hangolása viszonylag rendben és gyorsan ment. Amikor elkezdtek gyűlni a népek, szólt Feri (a Fart gitáros-énekese és egyben a főszervező), hogy jó lenne kezdeni. És mi elkezdtük. Elsőnek egy Fürgerókalábak számot, a Bőrnadrágot játszottuk, aztán nagyrészt sajátokat. Az utolsó számunk elég extrémre sikeredett, abban mutatkozott be az új énekesnőnk, és abban szakadt el a gitáromon a húr és ment el totálisan a hangolás. Végül megoldottam a dolgot úgy, hogy amikor szóló volt, akkor elég félreérthető módon megközelítettem az Ákost hátulról, átkaroltam, és az ő gitárján szólóztam... Utánunk a Csak Van következett, akiknek van emlékük rólam... Szampo kért tőlem kölcsön pengetőt, amit nem kaptam vissza. Szampo mindig eltűnt, amikor kerestem. A koncert zeneileg nagyon jó volt, csak Ferke gitárjából semmit nem lehetett hallani, és ez nagyon hiányzott. Szabi nagyon jól énekelt, a Csak Vanra nem lehetett panasz. Következett a házigazda zenekar, a Fart. A már megszokott állati hangulatot most is megcsinálták, csak itt is a gitárhangzással volt bajom, egyiket sem lehetett hallani rendesen, amikor szóló volt. Nagyon jó és élvezetes koncert volt, csak az volt a baj, hogy akkor jött el a pillanat, amikor haza kellett mennem... A többiek elmondásából annyit tudok, hogy a Phoenix és az Előtag jó volt... Meg hogy két csaj smacizott a színpad előtt... Meg hogy Gilának jól szólt a Mesa-ja. Részemről ennyi, egészítsetek ki!