Zene.sk

Switch to desktop Register Login

Címlap

Rockkarácsony 2006, Nagymegyer, 2006. december 22.

Egy rövid beszámoló a Csak Van szemszögéből
Körülbelül 20 órája annak, hogy befejeztük(CsakVan) a 2006-os szezont a nagymegyeri Rockkarácsony keretén belül. Most mindenképpen védelmembe venném a Rockkarácsony megnevezést, ugyanis tényleg lehetett érezni az ünnep közelségét a színpadon és azon kívül is (legalábbis én éreztem).
A a buli szokásos rövidke késéssel indult. Körülbelül 50 percet vettük igénybe a deszkákat, és úgy érzem, egy tartalmas kis műsort sikerült összehoznunk. Természetesen ez a koncert sem volt tökéletes zeneileg, viszont hangulatilag annál inkább. (Itt érdemes megjegyeznem, hogy a motyó kifejezetten jól szólt. Akik látták a dunaszerdahelyi ZeneVan-t, azok képzeljék bele a hangosítást egy zárt terembe és még dobjanak hozzá sok színes lámpát.) Elmondhatatlan az az érzés, hogy a saját zenekarod koncertjét éled át. Ezért éri meg folytatni és csinálni tovább. Köszönjük a hibátlan munkát Udvaros Gyulabának!
Utánunk a HaddElHadd zenélt. Rájuk nem tudtam figyelni, ugyanis a színpad melletti kis helyiségben ételt és italt vételeztünk magunkhoz! Igen, azt írtam hogy ettünk és ittunk a koncertünk után! Bizony. Bigman ezekre a dolgokra nagyon odafigyelt, úgyhogy kellemesen telt az öltözői pár perc.
Harmadikként a Big Man Band húzott igazi talpalávalót. Naggyon jól szóltak kifele és igazi bulit csináltak, ami tőlük mindig elvárható. Az utolsó két számukra felhívta a fellépő együttesek tagjait, így sikerült még egy sort majomkodnunk \"csakvanilag\" a pódiumon (szanaszéjjel csörgőztem a kezem), majd a lehető legjobb érzéssel távoztunk, miközben konstatáltuk, hogy ez méltó befejezése volt az évnek. Külön köszönet Bigmannek a meghívásért, és azért, hogy intenzíven hihettük magunkat igazi zenekarnak.
Végezetül mindenkinek nagyon boldog karácsonyt, sikeres, zenében gazdag új évet kivánok!