Kategória: Hírek
Közzétéve: 2012. szeptember 20. csütörtök, 15:17
Találatok: 3850
A bortermeléséről volt híres községben napjainkban, éppen a bortermelő hírének megtartására érdekében és a borvidék jellegének minél szélesebb körben való megismertetése végett döntött a község vezetősége, összefogva a helyi borászokkal, hogy 2012 októberében 1. ízben rendezi meg a Madari Bor és Gasztrokorzó 3 napos fesztivált. A környékeinken már elterjedt és közkedvelt borfesztiválok mintájára, egy-egy specialitást beleolvasztva a maga módján egyedi fesztivál készül, amelyben a szorosan egymáshoz kötődő fogalmak, mint a bor és az étel, egyformán nagy szerepet kapnak. A község vezetésének és a madari borászoknak szerteágazódó kapcsolatai révén már az első alkalommal nemzetközi szint a mérce. Úgy borászok, mint a gasztronómia területén szorgoskodók érkeznek majd Szlovákia egyes területi egységeiből, Csehországból, Magyarországról, Lengyelországból Romániából, Lengyelországból, Szerbiából és mindenki hozza magával nemcsak a tájjelgű borát, hanem a tájjelegű ételeiket is. Az ételek elkészítése a helyszínen történik majd, minden érdeklődő szeme láttára, s majd miután tálalásra készen lesz, bárki vásárolhat az inyencségekből.
A közel 40 nyitott pincében madari borok és a további 10-12 borsátorban az említett országokból érkezett borászok borainak fogyasztása mellett megízlelhető lesz a nyárson sült ökör, malac és birkahús, továbbá a csehek nemzeti eledele a knédli - káposzta - hús, valamint a szlovák túrós sztrapacska, a szerb csevapcsicsi, a magyar halászlé és borjúpaprikás, vagy harcsapörkölt szalonnás túrós csuszával, de lesz helyben dagasztott és kemencében sütött rétes, lepény vagy lángos is.
A minőségi és változatos borok mellé dukáló változatos étel előtt több hazai pálinkafőzde italaival alapozhatunk és ezen túl már semmi sem hiányzik a jó szórakozáshoz csak a minőségi és választékos műsorok sokasága, amely 2 színpadon, szinte megállás nélkül zajlik majd. Kísérő rendezvényként pénteken ketrecharc, szombaton ijász,baranta és lovas bemutató, gyermekeknek játszótér és játszóház és sok más érdekesség, amelyek lekötik majd az Ön. Vagy gyermekei érdeklődését.
Ha az időjárás kegyes lesz a rendezvényhez akkor semmi sem állhat a szórakozás útjába, ám, ha esetleg elered az eső, a több tucat sátor kellő védelmet biztosít majd a vendégeknek.A fesztivál műsora:
október 5 (péntek) – nagyszínpad18:00 Hant19:00 Gilotin20:00 MadDogX21:00 Konflikt22:00 DJ Mickey23:50 DJ Flower aka Voksán Virág Kísérőrendezvények:19:00 MMA ketrecharc bemutatóPálinka és borkóstoló egész napoktóber 6 (szombat) - nagyszínpad
09:00 Kapunyitás11:00 Népművészeti kavalkád16:30 História18:00 Grexabat21:30 Demjén Ferenc23:00 Retro Zenekar kisszínpad13:00 Mezei Zsolt és cigányzenekara15:00 Galaxia Orava17:00 Musical Ragyogás - Mészáros Tamás és Varga Evelin zenés szórakoztató műsora19:00 Komáromi Dixieland Band21:30 Mezei Zsolt és cigányzenekara Kísérőrendezvény15:00 Lovasíjász bemutató Gasztronómiai inyencségek, cseh sátorban: vepřo, knedlo, zelo
magyar sátorban: bajai halászlé, harcsapörkölt szalonnás túrós csuszával
szlovák sátorban: bryndzové halušky
Szerb sátorban: ćevapčići, nyárson sült malac és birka
keleti sátornál ökörsütés,továbbá helyben dagasztott lepény és rétessütés kemencékben
Pálinka és borkóstoló egész nap. A madari borászok pedig nyitott pincével várják Önöket.
Gyermekeknek játszótér.
október 7 (vasárnap) – nagyszínpad
10:00 Kapunyitás11:00 Istentisztelet14:00 Last Blues Band15:30 Expired Passport17:00 Rock And Roll Party - Mészáros Tamás18:30 Lyukas Garas20:30 Apostol kisszínpad13:00 Senzus15:00 Carson19:30 Márió a harmonikás kísérőrendezvények: Pálinka és borkóstoló egész nap. A madari borászok pedig nyitott pincével várják Önöket.
Helyben dagasztott lepény és rétes sütés kemencékben
Gyermekeknek játszótér, játszóház.info: http://www.borkorzo.sk/